Szegényke, milyen kár, hogy így kell élnie!

Ha Dívával sétálunk, gyakran megszólítanak a járókelők, hogy milyen fajta, és majdnem mindenki szeretné megsimogatni. Ezt persze ő egyáltalán nem bánja, hiszen szerinte a világ egy hatalmas játszótér tele kedves emberekkel. Kutyasimogatás közben gyakran beszélgetek is az érdeklődőkkel, és amikor figyelmeztetem őket, hogy ne szólongassák a kutyát, hanem intsenek neki, ha azt szeretnék, hogy rájuk figyeljen, mert nem hall, akkor a reakció szinte mindig ugyanaz: “Szegényke, milyen kár, hogy így kell élnie!” Díva közben kilógó nyelvvel vakartatja a hasát, és mindennek tűnik, csak szegénykének nem.

Az igazság az, hogy Dívának fogalma sincs arról, hogy hiányzik valami az életéből. Úgy született, hogy semmit nem hallott, ez viszonylag hamar ki is derült róla, így a környezete (először a tenyésztője, aztán az első család, ahol rövid ideig élt, végül pedig én) ezt figyelembe vette és igyekezett alkalmazkodni hozzá. Megtanulta ugyanazokat az alapdolgokat, amit minden kutyának tudnia kell, sokat sétál póráz nélkül is, jól kommunikál a többi kutyával. Nem szenved a fogyatékossága miatt, mert nem tud róla. Ezt emberként gondolkodva talán nehéz megérteni. És ez nem csak rá igaz: a vakon vagy bármilyen fizikai hiányossággal élő többi négylábú társára is.

Ő itt Rambo, a befogadott tacsi, aki már középkorú volt, amikor nekiállt megtanulni az alapvető vezényszavakat.

Elsőre talán fel sem tűnik, hogy amikor a gazdi eltávolodik, a kutya felemelt fejjel szimatolva próbálja követni a mozgását. Nem a tekintetével. Rambo ugyanis nem lát. De ettől még ugyanúgy képes volt megtanulni, amit a látó társai. Kicsit több fejtörést okozott ugyan, hogyan mutassuk meg neki, mit kell csinálnia, de ez a mi problémánk volt, nem az övé.

Ő Oreo, aki border collie-hoz méltóan nagyon okos, rengeteg trükköt tud. A képen az látható, ahogy a saját maciját pakolja be egy dobozba. Oreo éppen a süketségének köszönheti, hogy befogadó családhoz költözhetett a fajtamentéstől: a gazdája zenész, akinek így nem kell aggódnia, hogy a ha magával viszi dolgozni a kutyát, akkor megijeszti a nagy zajjal, amivel a munkája jár.

Ez pedig egy rövid felvétel azoknak, akik szerint egy süket kutyát nem lehet póráz nélkül sétáltatni, mert világgá szalad, és nem lehet visszahívni. A videón nem látszik, hogy felemelem a karom, csak az, ahogyan a kutya reagál rá, elég nagy távolságból.

Olyan helyen természetesen nem engedem el, ahol nagy a forgalom, vagy sok az ember – mint ahogy a tökéletesen halló másik kutyámat sem, mert igyekszem tiszteletben tartani, hogy nem mindenki kutyarajongó, és egy póráz nélkül közlekedő kutya megijeszthet másokat.

Rambo, Díva és a sorstársaik boldog kutyaéletet élnek. Nem érdemes sajnálni őket, mert nincs miért. És ha valaki elég nyitottnak érzi magát, hogy legalább annyit tanuljon a kutyájától, mint a kutyája tőle, akkor bátran fogadjon be egy ilyen különleges társat!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s