Kevés problémamentesebb háziállat van egy szárazföldi csigánál: csöndes, nincs nagy mozgásigénye, vegetáriánus, és nagyon mókásan néz ki. Mi is megosztjuk néhánnyal az otthonunkat – legalábbis jelképesen, hiszen nekik van saját házuk. Mióta közelebb kerültem ezekhez a jópofa állatokhoz, és van alkalmam közelről megfigyelni őket, egyre biztosabb voltam benne, hogy hasznos tagjai lehetnek a bemutatócsoportunknak. Jó, nem annyira atletikusak, mint a kutyák, nem tudnak annyit beszélni, mint én, és nem sok trükköt sikerült eddig megtanítani nekik (bár ez nyilván az én hibám: talán nem vagyok elég türelmes, hogy kivárjam, amíg végigérnek egy akadálypályán, vagy visszahozzák a frizbit). Viszont nagy élmény megérinteni és közelről megfigyelni őket. Óvatosan kell velük bánni, és erre még azok a gyerekek is hajlandóak, akik egyébként egymással durvábbak vagy türelmetlenebbek. Valahogy mindenki, aki kapcsolatba kerül velük, maga is lelassul és nyugodtabb lesz. Az afrikai fajok ráadásul hatalmasra nőnek, így a kevésbé bátrak messziről is jól szemügyre vehetik őket, a tül lelkesek pedig, ha kapkodnak is, nem nagyon tudnak kárt tenni bennük.
Persze a csigákat is hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy hagyják magukat fogdosni és megcsodálni. Úgy tapasztaltuk, hogy fajtától is függ, melyikük mennyire kíváncsi és nyitott. Jelenleg 3 Lissachatina Reticulata növendékünk van, akik hamarosan elérik azt a méretet, hogy “showcsigák” lehessenek. A vélelten pedig addig is gondoskodott róla, hogy “fel tudjuk csigázni” a közönségünket, ha ők is úgy akarják. Jackson és Béla (a neveket a Zöld Kakas Líceum diákjainak köszönhetjük), főállásban osztálytermi háziállatok, szabadidejükben pedig fellépést és kiscsoportos oktatást is vállalnak. Nagyjából egy éves Lissachatina fulica-k, épp egy gyerektenyérbe illő méretűek. Karrierjük alig egy hete indult, de máris sok rajongót szereztek maguknak.
Annyira, hogy volt, aki a végére maga is csigává változott.
paws4all 