Brandy nagy mutatványa

A viselkedésformálás szép dolog, amíg az ember csöndben bele nem őrül.

Az első saját kutyám, Brandy, nem mindenben volt tipikus border collie. Kedves volt, érzékeny, gyorsan tanult,  mint minden fajtatársa, de utált tárgyakkal játszani. Semmit nem volt hajlandó a szájába venni, ami nem volt ehető (bár abban nem értettünk mindig egyet, mik az ehető dolgok). Labda? Fuuuj! Frizbi? Jaj, csak azt ne! Sípolós játék? Na ne már! Sokáig nem is zavart a dolog, mert Brandy imádta a hasát, és jutalomfalattal bármire meg lehetett tanítani. Aztán egy szép nap rábukkantam egy versenyfelhívásra: engedelmességi és ügyességi verseny csak juhászkutyáknak. Az nem lehet, hogy ne próbáljuk ki! Csakhogy volt az előre ismertetett feladatok között egy sok-sok pontot érő apportgyakorlat. Ha azt nem csinálja meg a kutya, esélyünk sincs a középmezőnyre sem. Nincs más hátra: meg kell tanítanom a hét éves kutyámnak, hogy hozza vissza, amit eldobok!

Mivel elkötelezett híve vagyok a viselkedésformálásnak, biztos voltam benne, hogy ez az egyetlen módszer, ami segíthet. Apró lépésekben, visszafelé építettem fel a folyamatot: először a kutya előttem ül és tartja a szájában a tárgyat. Aztán felveszi a földről, és előttem ülve tartja. Aztán távolabbról veszi fel, odalép hozzám, és tartja. Utána odamegy a messzebb fekvő tárgyért, felveszi, odahozza, tartja. A legvégén eldobom a tárgyat, odamegy, felveszi, visszahozza, és addig tartja, amíg el nem veszem. Pofonegyszerű.

Az egyetlen, amit nem számoltam bele, hogy Brandy nagyon figyel minden apró jelzésre, ami megerősítés lehet, én viszon nagyon béna vagyok az időzítéssel (az élet minden területén, de ezt nem most mesélem el).    Emiatt sokszor félreértette, mi a feladat, de mivel nagyon meg akart felelni, a félreértés is rögtön rögzült. Az elején egyszer, mikor előttem ülve tartotta a tárgyat, toporgott egy kicsit, amit én nem vettem észre, és megerősítettem. Ezután három napomba telt, hogy kivegyem a pacsit a tárgy átadásából, ami ugyan elképesztően aranyos, de nem túl szabályos. A későbbiekben, amikor már a kihelyezett tárgyért küldtem, nagyon bizonytalan volt, mit kell csinálnia, ezért ahogy lépett egyet az apporttal a szájában, rögtön megdicsértem. Pechemre ez az első diadalmas lépés hátrafelé történt. Utána néhány napig a kutya boldogan elkocogott a tárgyért, felvette, és hátrálni kezdett – ráadásul a mozdulatot ismerte már, mint önálló trükköt, így ez megint néhány nap volt, hogy tisztázzuk, mit is kellene tenni. A végére ugyan éveket öregedtem, de nagyjából három hét alatt sikerült összeraknunk egy szabályos apportgyakorlatot. Igaz, ha valami megzavarta a kutyát, vagy én tettem bármilyen félreérthető mozdulatot, még hetekig előfordult, hogy a tárgy átadása közben ünnepélyesen kezet nyújtott. De ennyit elnézhetünk egy bonyolult pedigréjű britnek:  egy úriember a pokolban is úriember, még ha négylábú is az illető.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s