Miért utálom a kutyás filmeket?

Mindenki tudja, milyen szenvedélyesen szeretem az állatokat, a kutyákat különösen. Ha egy új kutyás film bukkan fel a mozikban, az ismerőseim azonnal szólnak, hogy feltétlenül nézzem meg, mert nagyon kedves, szép, megható, és egyszerűen imádni fogom. Ilyenkor udvariasan próbálom leállítani a lelkes dicshimnuszokat, és végül sosem megyek el a moziba. Az a helyzet ugyanis, hogy kevés dolgot utálok annyira, mint a kutyás filmeket.

A legtöbb néző nem veszi észre, de ezek a filmek nem kutyákról szólnak, hanem emberekről: az ő igényeikről, vágyaikról, dilemmáikról, és a kutya ezekhez eszköz. Éppen ezért nem számít, hogy valójában milyen: az a lényeg, hogy passzoljon a történethez. Ennek köszönhetően aztán rendgetek munkám van kutyakiképzőként, mert nagyon sokan nem megfelelő fajtát választanak maguknak, vagy olyan elvárásaik támadnak a saját kutyájukkal szemben, amelyeknek maga Lassie vagy Rex felügyelő sem lenne képes megfelelni.

Ezek a kedvenceim (a teljesség igénye nélkül):

  • Legyen  magától szép hosszú szőre, ami csillog a napfényben, illatos, és lágyan úszik utána a levegőben, ha fut.
  • Várja hűségesen a  kapu előtt ülve a gyereket/évek óta halott gazdáját/a párját, akit eladtunk, mert szétrágta a cipőket/a postást, hogy átvegye tőle a napilapokat.
  • Ha hosszú, összetett mondatokban elmagyarázom neki, hogy mit csináljon, azt tökéletesen értse  meg és pontosan hajtsa végre az utasítást. “Cézár, ott a sarkon áll az a lány piros kabátban, kérlek, menj oda hozzá, ülj le elé, és ha megkérdezi, hogy kinek a kutyája vagy, akkor vesesd ide hozzám”.
  • Legyen barátságos minden idegennel, de védjen meg az utcán a rossz külsejű járókelőktől
  • Minden más állattal legyen kedves a szöcskétől az elefántig, de különösen a cicákkal és az édes kis rágcsálókkal legyen gyengéd és figyelmes.
  • A gyerekbarát azt jelenti, hogy a gyerek bármit csinálhat vele. Teljesen rendben van, ha ráül a hátára, húzza a fülét, nem hagyja aludni, elássa a homokozóban, és turkál a táljában, miközben eszik. A kutyának mindezt boldog farkcsóválással kell fogadnia, miközben a gyereknek csak a kezét nyalja meg, más testrészét soha, mert az nem higiénikus.
  • Ha én szomorú vagyok, akkor legyen ő is szomorú, sóhajtozzon, ne fogadja el a vacsoráját, és a részvét forró könnyeit hullassa a vizestáljába.
  • Az örökbefogadott kutyának hálásnak kell lennie, és ezt a hálát naponta újra ki kell nyilvánítania, mindig olyan módon, ami a gazdinak épp megfelel. A non-stop szerelmes és gyengéd pillantás alapkövetelmény, de a legjobb, ha rendszeresen apró ajándékokkal is kedveskedik a kis árva a hős kétlábúnak, aki megmentette.
  • Pont úgy kell viselkednie, mint a filmbeli kutyának, mert ugyanolyan fajta. Ha kettőt vettem, akkor mind a kettőnek. Ha kölykeik lesznek, azoknak is. Ugyanez érvényes akkor is, ha más fajta ugyan, de a moziban látott kutya alapján neveztem el: minden “Hachi” hűséges, minden “Kántor” okos, minden “Snoopy” regényeket ír.

Akkor nincs is olyan kutyás film, amit szívesen megnéznék? Nem nagyon. Azt szeretem, ha egy teljesen másról szóló fimben felbukkan egy kutya néhány jelenetben, és tényleg kutyaként viselkedik. Vagy bármilyen állat. Mert, ha nem mondtam volna, nagyon szeretem az állatokat – olyannak, amilyenek.

Advertisements

Egy trükk, két kutya, öt nap

Valami teljesen mást keresve találtam meg az alábbi feljegyzést. Talán egy workshophoz készült, már nem is emlékszem pontosan. Mindenestere érdekes visszanézni, hogy két kutya ugyanazt a trükköt, ugyanannyi idő alatt mennyire másféleképpen tanulja meg.

Manccsal érintés tanítása viselkedésformálással

1. nap

Egy egérpadot használtunk, mint segédeszközt. Letettem a padlóra, megmutattam a kutyáknak, és vártam, mihez kezdenek a helyzettel.

Moss izgatottan rohangált körbe a szobában, mint mindig, ha tudja, hogy valamit csinálnia kellene, de fogalma sincs, hogy mi az. Amikor menet közben véletlenül rálépett az egérpadra, megdicsértem és jutalmat kapott. Öt perc elteltével egyre kisebb körökben kezdett mozogni. Tíz perc után észrevette, hogy van ott valami a földön, felkapta, és mindenáron oda akarta hozni nekem. Sikerült elkapnom egy olyan pillanatot, amikor épp nem volt a szájában, de a mancsa olyan közel volt, hogy szinte rálépett, ezt gyorsan megerősítettem, és erre a napra be is fejeztük.

Morgan kicsit túllelkesedte a dolgot. Hamar rájött, hogy a mancsával kell valamit csinálnia, de azt nem értette, hogy mit, ezért össze-vissza mancsolt mindenhová. Főleg az arcomba. Kicsit elkezdtem őszülni.

 

 2. nap

Moss rájött! Már korábban is volt olyan, hogy egy látszólag teljesen kaotikus tréning után másnap hirtelen megvilágosodott, és most is ez történt. Először oda akarta hozni az egérpadot, de amikor rászóltam, hogy “ne”, akkor határozottan rálépett. Aztán megint. Gyorsan abba is hagytam, hogy el ne rontsam.

Morgan felkapta az egérpadot, eldobta, aztán rálépett. Megerősítettem a pillanatot, amikor épp rajta állt. Legalábbis én azt hittem. Ő viszont azt hitte, hogy az a feladat, hogy először el kell dobni, aztán ráállni. Miért kell mindig mindent túlbonyolítania?!

 

3. nap

Moss megkapta a feladathoz tartozó vezényszót. A nap felfedezése: sokkal könnyebb neki, ha szemmagasságban helyezem el a tárgyat, amit meg kell érintenie. Feltettem a lépcsőre, és így már távolabbról is oda tudom küldeni a kutyát.

Morgan: teljesen véletlenül jöttem rá, hogy attól függ, teljesíti-e a feladatot, hogy én hol állok a szobában. Fogalmam sincs, miért, de ez megoldotta az elmúlt napok összes problémáját. Ha jó helyen állok, bármilyen messziről oda tudom küldeni a kutyát, hogy érintse meg a tárgyat. Érti ezt valaki???

 

4. nap

Moss teljesen véletlenül felvett egy 2on-2off pozíciót a lépcsőn (két hátsó láb fönt, két mellső pedig lent). Ezt egyáltalán nem akartam most megtanítani, de ha már ő így gondolta, miért ne?! Jutalmazással megerősítettem. Imádom, hogy saját ötletei vannak!

Morgan: ma megkapta a gyakorlathoz tartozó veszényszót. Megpróbáltam neki is feltenni a lépcsőre az egérpadot, de utálja. Ha a földön van, akkor viszont 2-3 méterről oda tudom küldeni vezényszóval. Tadammmm!

 

5. nap

Moss-szal meg is vagyunk, megtanulta vezényszóra megérinteni a kihelyezett tárgyat, nagyobb távolságból is odaküldhető, Legközelebb kipróbáljuk más helyszínen, más tárggyal is.

Morgan kitalálta, hogy ráhasal az egérpadra. Nem is rossz ötlet! Tíz perc pluszmunkával csináltun belőle egy csinosabb előreküldést fektetéssel.

Kész vagyunk! Mind a két kutya megtanulta, amit szerettem volna, és bónuszként a  saját ötleteik alapján egy-egy új gyakorlatot is rá tudtunk építeni az eredeti feladatra. A viselkedésformálás türelemjáték, de megéri szenvedni vele!

Brandy nagy mutatványa

A viselkedésformálás szép dolog, amíg az ember csöndben bele nem őrül.

Az első saját kutyám, Brandy, nem mindenben volt tipikus border collie. Kedves volt, érzékeny, gyorsan tanult,  mint minden fajtatársa, de utált tárgyakkal játszani. Semmit nem volt hajlandó a szájába venni, ami nem volt ehető (bár abban nem értettünk mindig egyet, mik az ehető dolgok). Labda? Fuuuj! Frizbi? Jaj, csak azt ne! Sípolós játék? Na ne már! Sokáig nem is zavart a dolog, mert Brandy imádta a hasát, és jutalomfalattal bármire meg lehetett tanítani. Aztán egy szép nap rábukkantam egy versenyfelhívásra: engedelmességi és ügyességi verseny csak juhászkutyáknak. Az nem lehet, hogy ne próbáljuk ki! Csakhogy volt az előre ismertetett feladatok között egy sok-sok pontot érő apportgyakorlat. Ha azt nem csinálja meg a kutya, esélyünk sincs a középmezőnyre sem. Nincs más hátra: meg kell tanítanom a hét éves kutyámnak, hogy hozza vissza, amit eldobok!

Mivel elkötelezett híve vagyok a viselkedésformálásnak, biztos voltam benne, hogy ez az egyetlen módszer, ami segíthet. Apró lépésekben, visszafelé építettem fel a folyamatot: először a kutya előttem ül és tartja a szájában a tárgyat. Aztán felveszi a földről, és előttem ülve tartja. Aztán távolabbról veszi fel, odalép hozzám, és tartja. Utána odamegy a messzebb fekvő tárgyért, felveszi, odahozza, tartja. A legvégén eldobom a tárgyat, odamegy, felveszi, visszahozza, és addig tartja, amíg el nem veszem. Pofonegyszerű.

Az egyetlen, amit nem számoltam bele, hogy Brandy nagyon figyel minden apró jelzésre, ami megerősítés lehet, én viszon nagyon béna vagyok az időzítéssel (az élet minden területén, de ezt nem most mesélem el).    Emiatt sokszor félreértette, mi a feladat, de mivel nagyon meg akart felelni, a félreértés is rögtön rögzült. Az elején egyszer, mikor előttem ülve tartotta a tárgyat, toporgott egy kicsit, amit én nem vettem észre, és megerősítettem. Ezután három napomba telt, hogy kivegyem a pacsit a tárgy átadásából, ami ugyan elképesztően aranyos, de nem túl szabályos. A későbbiekben, amikor már a kihelyezett tárgyért küldtem, nagyon bizonytalan volt, mit kell csinálnia, ezért ahogy lépett egyet az apporttal a szájában, rögtön megdicsértem. Pechemre ez az első diadalmas lépés hátrafelé történt. Utána néhány napig a kutya boldogan elkocogott a tárgyért, felvette, és hátrálni kezdett – ráadásul a mozdulatot ismerte már, mint önálló trükköt, így ez megint néhány nap volt, hogy tisztázzuk, mit is kellene tenni. A végére ugyan éveket öregedtem, de nagyjából három hét alatt sikerült összeraknunk egy szabályos apportgyakorlatot. Igaz, ha valami megzavarta a kutyát, vagy én tettem bármilyen félreérthető mozdulatot, még hetekig előfordult, hogy a tárgy átadása közben ünnepélyesen kezet nyújtott. De ennyit elnézhetünk egy bonyolult pedigréjű britnek:  egy úriember a pokolban is úriember, még ha négylábú is az illető.

Kicsi, de nem játék

Aki már látott a gazdája ölében hisztérikusan vicsorgó minikutyát, vagy rugós póráz végéről nyekkenve visszareptetett szőrgombolyagot, annak valószínűleg megvan a véleménye a kistestű kutyákról. Rendszeresen hallom egyébként állatszerető emberektől, hogy “A kutya térd feletti méretnél kezdődik”, “egérke pórázon”,

A legnagyobb baj az, hogy a minikutyák gazdái sokszor maguk is azt gondolják, hogy fölösleges energiát fektetni egy ekkora kutya nevelésébe. Hiszen bármi gond van, ölbe lehet kapni; ha harap, akkor sem tud nagy kárt tenni senkiben; és különben sem lehet rá haragudni, mert annyira édes. Van, aki hidegben ki sem viszi a lakásból, elég egy kutyapelus vagy egy macskaalom, és a gazdinak sem kell kimennie a mínuszokba. Pedig az ölebek is kutyák, nem is akármilyenek! Kifejezetten figyelmes, embercentrikus és könnyen tanítható kutyák, éppen ezért kár veszni hagyni a bennük rejlő lehetőségeket. Ha valaki nem akar mindentudó szuperkutyát, csak egy kedves társat, akit bárhova magával vihet, akkor is jó választás egy zseb-eb.

    • Korai szocializáció

Bár a minikutyák kölyöknek szonte mikroszkopikus méretekkel rendelkeznek, és az ember hajlamos túlfélteni őket, nem szabad elfelejeni, hogy meg kell tanulnia, hogyan viselkedjen más kutyákkal. Ez éppen a saját biztonsága érdekében fontos, hiszen egy hörgő-morgó kis ideggolyónak sokkal hamarabb csattint oda egy nagyobb kuya, mint egy barátságosan és érdeklődve közeledő kis fickónak. A többi kutyával való játék élményét pedig a leggondoskodóbb gazdi sem képes pótolni, egyszerűen azért, mert ő ember.

  • Okosan jutalmazni

A jutalomfalatokkal való motiváció nagyon jó módszer, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az ölebek táplálékigénye más, mint a nagyobb fajtársaiké (még akkor is, ha az illető kiskutya könnyes szemmel és remegő lábakkal próbálja meggyőzni a gazdit, hogy épp éhenhalni készül). Ráadásul az emésztőrendszerük is sokkal érzékenyebb. A legjobb megoldás a saját tápját használni jutalomfalatnak, és a napi adagját annyival csökkenteni, amennyi napközben elfogy a feladatok gyakorlása közben.

      • Táskatréning

A minikutyákat olyan helyekre is beengedik, ahová nagyobb társaikat nem szívesen. Még a nem kutyabarát létesítmények is elnézőek, ha a társunk nem kutya, hanem kézipoggyász-alakban érkezik. Ezért fontos, hogy a kiskutyának legyen egy zárható, könnyű, biztonságos utazótáskája, amiben örömmel tartózkodik, és amibe szükség esetén bármikor becsomagolható. Így már tényleg el lehet vinni bárhová.

      • Fizikai kihívások

A kistestű kutyák nagyon vagányak tudnak lenni, és sokszor biztosak benne, hogy mindent tudnak, amit a nagyok. Ez nagyjából így is van, de azért néhány dologra jobban kell náluk figyelni. ilyen a folyadékpótlás, az olyan megterhelő mozgások, mint például a lépcsőzés. És a legfontosabb: akinek kistestű kutyája van, folyamatosan nézzen a lába elé, nehogy rálépjen vagy ráejtsen valamit!

Tudományos összegzésként:  kevés aranyosabb dolog van, mint egy jólnevelt,  teljes komolysággal viselkedő minikutya. Erre pedig bizonyítékaim is vannak, íme:

   

Kutyakiképző karácsonyra

Karácsonyi ajándéknak lenni jó érzés, olyankor legalábbis biztosan, ha ez mások életét könnyebbé teheti. Minden évben, ahogy közelednek az ünnepek, befut néhány telefonhívás, amikor a jelentkező nem saját magának keres kutyakiképzőt, hanem valamelyik szerettének szán egy konzultációt vagy egy több alkalmas tanfolyamot ajándékként. Olyanra még nem volt példa, hogy masnival átkötve üldögéljek a fa alatt, de a telefonszámomat rejtő boríték már sok család ajándéklistáján szerepelt. Élő állatot egyébként sem jó ötlet ajándékozni, na de élő embert, az ugye mindjárt más. Megpróbáltam pontokba gyűjteni, miért praktikusabb kutyakiképzővel meglepni szeretteinket, mint kutyával. Íme, néhány fontos szempont:

  • A kiképző nem zajos, szobatiszta, nem rág szét semmit a lakásban, és barátságos a szomszédokkal is
  • Meg lehet vitatni vele olyan fontos kérdéseket, hogy melyik pórázt vagy kutyaruhát vegyük meg
  • A házastárs is tiszteletben tartja a véleményét, így rajta keresztül sikerrel közvetíthetőek az olyan információk, mint hogy nem praktikus egy bernáthegyivel egy ágyban aludni
  • Végre valaki, aki velünk örül, ha felhívjuk este tizenegykor azzal, hogy “képzeld, Fülike szólt, hogy ki kell mennie pisilni”
  • Nem kell tőle bocsánatot kérni, ha megharapja a kutya
  • Az ő kocsijában mindig több a kutyaszőr, mint a miénkben, és ez mindig jó hivatkozási alap
  • A saját kutyakiképző sokkal menőbb, mint a saját kertész vagy angoltanár
  • A tanult módszereket ki lehet próbálni a gyereken is, és a legtöbb egészen jól működik.

A lista persze tetszés szerint bővíthető, szinte a végtelenségig.

16865_1169519125772_1589923_n