A Nem tudom, hogyan kell másnak lenni címlapja nagy feltűnést keltett a megjelenéskor, és azóta is. Most, hogy már sokan ismerik a könyvet, itt az ideje, hogy lerántsam a leplet a borítókép elkészítéséről is. A modell neve Kalunga. Ő egy madagaszkári süntanrek, aki civilben háziállatként éldegél velem. Azt, hogy fotogén, már korábban felfedeztem. Aztán, amikor a kiadóm elkezdte pedzegetni, hogy ideje címlapot tervezni a könyvemhez, hirtelen bevillant egy ötlet: mi lenne, ha a borítón egy kupac gömbölyű tárgy között az összegömbölyödött Kalunga lenne, mint “más”, ha már a kötet címe is ezt sugallja?!
Első lépésként szükségem volt néhány olyan tárgyra, ami nagyon nem hasonlít egy sünire. Volt ugyan otthon néhány almám, de kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ez nagyon sablonos megoldás lenne. Nyakamba vettem hát a várost, és egy-két óra múlva diadalmasan tértem haza egy zacskó színes műanyag labdával, és néhány puha nemtudompontosanmivel. Otthon aztán gyorsan berendeztem egy mini fotóstúdiót az íróasztalom sarkán, bevilágítottam egy akváriumi lámpával, és nekiláttam a munkának.
A tanrek éjszakai állat, napközben a kuckójába vonulva alszik. Így a modellem érthető módon elsőre nem volt lenyűgözve az ötletemtől, sőt.
Aztán kicsit magához tért, és hirtelen rájött, hogy van itt egy csomó érdekes cucc, amivel játszani lehet. Mivel az eredeti ötlet szerint össze kellett volna gömbölyödnie, először csak vártam, de hamar kiderült, hogy a színes labdáktól teljesen bepörög:
Egy darabig hagytam, hogy mindent felfedezzen, aztán úgy döntöttem, hogy kicsit felbosszantom. Általában könnyen megsértődik, de most nagyon jó kedve volt, amit semmivel sem tudam letörni: ő labdázni akart, és kész. Felkaptam, hogy elszakítsam a rögtönzött játszóterétől. Ettől végre dühös lett, de ahelyett, hogy összegömbölyödött volna, dühödt cincogással egy jó nagyot harapott a kezembe. Vettem egy mély levegőt, visszatettem a helyére pihenni, mielőtt nagyobb kárt teszünk egymásban, lemostam a vért a kezemről és kinyitottam egy üveg bort.
Egy órával és néhány pohár borral később késznek éreztem magam egy újabb próbálkozásra. Ez alkalommal én sokkal türelmesebb voltam, Kalunga pedig sokkal türlmetlenebb, így végre tudtam néhányat kattintani. Minden stimmelt, mégsem voltam elégedett a képekkel. A műanyag labdák valahogy természetellenesen mutattak, a pamacsokról pedig lehetetlen volt megmondani, mi a csuda van a képen.
Végső kétségbeesésemben elővettem a fantáziátlan, uncsi almákat, és láss csodát:
Ismét bebizonyosodott, hogy a legegyszerűbb megoldás a legjobb. Még jó, hogy órákat töltöttem vásárlással, aztán még néhányat a labdák és pamacsok hiábavaló rendezgetésével.
A könyv, Kalungával a címlapján, azóta már kapható Budapesten a Láng Tékában, illetve a kiadónál . Sőt, már e-könyv formájában is.
Kalunga pedig jól megérdemelt téli álmát alussza épp.
paws4all 