A tökéletes címlap – és ami mögötte van

A Nem tudom, hogyan kell másnak lenni címlapja nagy feltűnést keltett a megjelenéskor,  és azóta is. Most, hogy már sokan ismerik a könyvet, itt az ideje, hogy lerántsam a leplet a borítókép elkészítéséről is. A modell neve Kalunga. Ő egy madagaszkári süntanrek, aki civilben háziállatként éldegél velem. Azt, hogy fotogén, már korábban felfedeztem.  Aztán, amikor a kiadóm elkezdte pedzegetni, hogy ideje címlapot tervezni a könyvemhez, hirtelen bevillant egy ötlet: mi lenne, ha  a borítón egy kupac gömbölyű tárgy között az összegömbölyödött Kalunga lenne, mint “más”,  ha már a kötet címe is ezt sugallja?!

Első lépésként szükségem volt néhány olyan tárgyra, ami nagyon nem hasonlít egy sünire. Volt ugyan otthon néhány almám, de kis gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ez nagyon sablonos megoldás lenne. Nyakamba vettem hát a várost, és egy-két óra múlva diadalmasan tértem haza egy zacskó színes műanyag labdával, és néhány puha nemtudompontosanmivel. Otthon aztán gyorsan berendeztem egy mini fotóstúdiót az íróasztalom sarkán, bevilágítottam egy akváriumi lámpával, és nekiláttam a munkának.

A tanrek éjszakai állat, napközben a kuckójába vonulva alszik. Így a modellem érthető módon elsőre nem volt lenyűgözve az ötletemtől, sőt.

Aztán kicsit magához tért, és hirtelen rájött, hogy van itt egy csomó érdekes cucc, amivel játszani lehet. Mivel az eredeti ötlet szerint össze kellett volna gömbölyödnie, először csak vártam, de hamar kiderült, hogy a színes labdáktól teljesen bepörög:

Egy darabig hagytam, hogy mindent felfedezzen, aztán úgy döntöttem, hogy kicsit felbosszantom. Általában könnyen megsértődik, de most nagyon jó kedve volt, amit semmivel sem tudam letörni: ő labdázni akart, és kész. Felkaptam, hogy elszakítsam a rögtönzött játszóterétől. Ettől végre dühös lett, de ahelyett, hogy összegömbölyödött volna, dühödt cincogással egy jó nagyot harapott a kezembe. Vettem egy mély levegőt, visszatettem a helyére pihenni, mielőtt nagyobb kárt teszünk egymásban, lemostam a vért a kezemről és kinyitottam egy üveg bort.

Egy órával és néhány pohár borral később késznek éreztem magam egy újabb próbálkozásra. Ez alkalommal én sokkal türelmesebb voltam, Kalunga pedig sokkal türlmetlenebb, így végre tudtam néhányat kattintani. Minden stimmelt, mégsem voltam elégedett a képekkel. A műanyag labdák valahogy természetellenesen mutattak, a pamacsokról pedig lehetetlen volt megmondani, mi a csuda van a képen.

Végső kétségbeesésemben elővettem a fantáziátlan, uncsi almákat, és láss csodát:

Ismét bebizonyosodott, hogy a legegyszerűbb megoldás a legjobb. Még jó, hogy órákat töltöttem vásárlással, aztán még néhányat a labdák és pamacsok hiábavaló rendezgetésével.

A könyv, Kalungával a címlapján, azóta már kapható Budapesten a Láng Tékában, illetve a kiadónál . Sőt, már e-könyv formájában is.

Kalunga pedig jól megérdemelt téli álmát alussza épp.

Advertisements

Kutyakiképző karácsonyra

Karácsonyi ajándéknak lenni jó érzés, olyankor legalábbis biztosan, ha ez mások életét könnyebbé teheti. Minden évben, ahogy közelednek az ünnepek, befut néhány telefonhívás, amikor a jelentkező nem saját magának keres kutyakiképzőt, hanem valamelyik szerettének szán egy konzultációt vagy egy több alkalmas tanfolyamot ajándékként. Olyanra még nem volt példa, hogy masnival átkötve üldögéljek a fa alatt, de a telefonszámomat rejtő boríték már sok család ajándéklistáján szerepelt. Élő állatot egyébként sem jó ötlet ajándékozni, na de élő embert, az ugye mindjárt más. Megpróbáltam pontokba gyűjteni, miért praktikusabb kutyakiképzővel meglepni szeretteinket, mint kutyával. Íme, néhány fontos szempont:

  • A kiképző nem zajos, szobatiszta, nem rág szét semmit a lakásban, és barátságos a szomszédokkal is
  • Meg lehet vitatni vele olyan fontos kérdéseket, hogy melyik pórázt vagy kutyaruhát vegyük meg
  • A házastárs is tiszteletben tartja a véleményét, így rajta keresztül sikerrel közvetíthetőek az olyan információk, mint hogy nem praktikus egy bernáthegyivel egy ágyban aludni
  • Végre valaki, aki velünk örül, ha felhívjuk este tizenegykor azzal, hogy “képzeld, Fülike szólt, hogy ki kell mennie pisilni”
  • Nem kell tőle bocsánatot kérni, ha megharapja a kutya
  • Az ő kocsijában mindig több a kutyaszőr, mint a miénkben, és ez mindig jó hivatkozási alap
  • A saját kutyakiképző sokkal menőbb, mint a saját kertész vagy angoltanár
  • A tanult módszereket ki lehet próbálni a gyereken is, és a legtöbb egészen jól működik.

A lista persze tetszés szerint bővíthető, szinte a végtelenségig.

16865_1169519125772_1589923_n

Fő a következetesség!

Állatokkal foglalkozó szakemberként alapelvem, hogy  alakítsunk ki egyértelmű szabályokat, és azokat tartsuk is be. Nálam az egyik ilyen szabály, hogy a macskáim kint laknak. Így ők is kedvükre csatangolhatnak a környéken (ahol alig van autóforgalom, tehát biztonságosnak mondható),  távol tartják a háztól a rágcsálókat, és én is megúszom, hogy mindent macskaszőr borítson a lakásban. Ez tehát az alapelv, amelyhez szigorúan ragaszkodom.

Itt például bizonyíthatóan sosem járt macska:

2c4b3706-acf1-4d0e-a743-8ec3a3930d5b

Ahogy itt sem:

509a9669-79fe-492e-98b6-82dd66712738-1

Hála a következetes nevelésnek, nem fordulhat elő, hogy a mosásra váró ruhák között valaki szundikáljon.

img_0138-1

“Hogy kicsoda PomPom? Nem ismeritek? Ó, hát őt igazán senki sem ismeri”

74d67062-519d-498c-bf3b-1cdcbafd20d3-1

Ez egy üres doboz:

3eaf5887-dc56-41a0-817b-c7d17bc28f12-1

Ez pedig egy fiók, amiben sosem járt semmilyen állat:

897b303b-7686-438b-9b42-155e9936af81-1

Na jó, ez lehet, hogy egy macska, de láthatatlan, hiszen ha ő nem lát engem, akkor én sem látom őt:

84863941-db3d-43fd-bbd3-f5ce627453cc-1

Arról pedig, hogy időnként megmagyarázhatatlan fényjelenségek figyelhetőek meg a lakásomban, igazán nem tehetek.

fullsizerender-15

95100127-6ee1-4207-bcab-2bb244cc655c-1

A lényeg, hogy tartom magam a lefektetett szabályokhoz.