Nem hiszel az ivartalanításban? Volt már tüzelő süket kutyád?

Bár Díva, az ausztrál juhászkutya igazán szép példánya a fajtájának, sosem gondoltam rá, hogy kölykei legyenek. Sőt, biztos voltam benne, hogy ivartalaníttatni fogom, hiszen egy süket kutyát – bármilyen szép is – nem sok értelme van tenyésztésbe vonni. A kérdés csak az volt, mikor. Mivel az aussie későn érő fajta, azt gondoltam, megvárom az első tüzelést a műtéttel.
Aztán vártam.
És vártam.
Csak vártam.
Díva egyre nagyobb lett, lassan alulról súrolta a jegesmedve méretet, szépült, okosodott, de tüzelni, na, azt nem volt hajlandó.
Nyolc hónapos lett, aztán tíz, aztán egy éves, és semmi.
Úgy számoltam, hogy a nyári szünetben fog tüzelni, így otthon maradhatok majd vele pár napig a műtét után. Aztán arra gondoltam, hogy sebaj, akkor majd az őszi szünetben. Majd újraterveztem mindent, és a téli szünetre ütemeztem át a műtétet.
Azt hiszem, február környékén jutottam el oda, hogy feladom: ez a kutya soha nem fog tüzelni, mindig kölyök marad, és valószínűleg új lakást és kocsit is kell vennem hozzá, mert ha esetleg élete végéig növésben lesz, akkor egy idő után nem fogunk elférni.

Aztán, mikor már végképp lemondtam a dologról, márciusban, másfél évesen Díva végre tüzelni kezdett. Először nagyon örültem, de hamar szembesülnöm kellett vele, hogy egy süket kutyával ez is egy kicsit más, mint általában.

Az egy dolog, hogy minden délután, mikor hazaértem a munkából, egy bánatos szemű barna kutya várt a kapu előtt, hátha beengedem álmai hölgyéhez. Az is nagyjából érthető, hogy a másik két kutyám sokkal feszültebb volt ezekben a napokban. De arra nem számítottam, hogy Díva szerelmes lesz a két házzal arrébb lakó puli keverékbe, és mindent megtesz, hogy vágyai beteljesedhessenek.

Még a tüzelés első napjaiban történt, hogy este, mikor hazaértem, Díva nem volt otthon: nem találtam sem a házban, sem a kertben. Ilyenkor normális esetben az ember hangosan fütyülni és kiabálni kezd, de egy nem halló kutyánál ennek nyilván semmi értelme nincsen. Épp kezdtem kétségbeesni, mikor megláttam a szomszéd kertben, úton a következő telek felé, ahol szívszerelme már várta. Megkönnyebbülve nyomtam meg a csengőt. Nem volt otthon senki. Próbáltam jelezni valahogy a kutyának, hogy jöjjön oda a kerítéshez, de ő éppen a mellette levő kertben élő puli szemébe nézett mélyen, így nem látta, hogy integetek neki, kiabálni pedig hiába is próbáltam volna. Egy választásom maradt: bemászni a kerítésen, és nyakon csípni. Ez viszonylag egyszerűen ment, de a neheze ezután jött: visszamászni a saját telkemre egy nagydarab kutyával a nyakamban, aki nem akar hazamenni, sokkal nehezebb volt, mint ahogy azt előre képzeltem. Végül azt a módszert választottam, hogy félig felkapaszkodtam a kerítésre, aztán lenyúltam, megfogtam a kutyát a grabancánál, és egy lendületes mozdulattal átröptettem a kerítés fölött. Majd én is utána huppantam, addigra már szórrel, nyállal és vérrel (említettem, hogy épp tüzelt?) borítva. Küldetés teljesítve!

Másnap reggel nyolc körül csöngött a telefonom. A szomszédom hívott, hogy tájékoztasson: a kutyám a kertjében van, és bár nagyon aranyos, azért esetleg érte mehetnék. A kerítésen sehol egy rés, így csak egy dolog történhetett: a kutya felkapaszkodott a falon, és leugrott a túloldalon. Próbáltam elképzelni, ahogy a húszkilós aussie kecsesen egyensúlyoz a keskeny peremen odafent, és szinte sajnálni kezdtem, hogy nem láttam a mutatványt. De bármilyen vicces is volt a helyzet, valamit tennem kellett.

Nem maradt más választásom, mint Dívát szoros felügyelet alá vonni a tüzelés három hetére. Amikor nem voltam otthon, bezártam a házba, a kertbe is csak velem együtt mehetett ki, egyébként pedig naponta kétszer hosszú sétákat tettünk a környék legkihaltabb részein, szigorúan ügyelve arra, hogy odafelé és visszafelé se jelölgessen, megmutatva a négylábú lovagoknak, hogy találnak oda hozzánk. Nem tudom, mikor volt utoljára ilyen végtelennek tűnő három hetem. Közben sokszor eszembe jutott, hogy erre vártam egy éve – hát normális vagyok én, de komolyan?! ERRE? Vágül mindketten túléltük, és Dívát ivartalaníttatam a nyári szünet elején. Ahogy terveztem. Csak egy évvel és néhány ősz hajszállal később.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s