“Megváltozott életkörülmények miatt gazdát keres” – a másik oldal

A napokban bukkant fel és futott végig a Facebookon egy állatvédő írása arról, mennyire kegyetlen dolog a megváltozott életkörülmények miatt új gazdát keresni a család kedvencének, és az egyszerűbb utat választani a problémamegoldás helyett. Ráadásul milyen gyáva dolog ennyire személytelenül csak azt írni, hogy “megváltozott életkörülmények”, nem is vállalva a valódi okot, amiért szabadulni akar valaki a kutyájától, macskájától vagy egyéb háziállatától. Talán az alábbi történet kicsit árnyalja ezt a képet.

18 éve nem találkoztunk Imivel. A Népligetben futottunk össze rendszeresen, ő is kutyát sétáltatott és én is. Az én Brandy-m és az ő Lady-je nagyon szerették egymást, így amíg a kutyák játszottak, mi beszélgettünk. Aztán hirtelen nem jött többet. Azt gondoltam, talán elköltözött, esetleg a kutyával történt valami. Egy darabig még vártam, hogy felbukkan, aztán Brandy-nek lettek más barátai, és én már nem is gondoltam Lady gazdájára.

Tegnap este rám köszönt egy rendezvényen. Először nem ismertem meg, pedig tulajdonképpen nem sokat változott. Megőszült, persze, és nem volt vele kutya, csak egy bicikli, két nagy táskával a csomagtartón. Rácsodálkozott a kutyámra, ő még nagyon másra emlékezett. Beszélgetni kezdtünk, kérdezgettük egymást, mi történt a 18 év alatt. És akkor hirtelen kibukott belőle, hogy hajléktalan. Ránézésre nem gondoltam volna, bár ettől értelmet nyert a rengeteg holmi a biciklijén. Elmesélte, hogy az élettársával, akivel közös gyerekük is volt, annyira elmérgesedett a kapcsolat, hogy a nő elköltözött, és nem engedte őt a kislányuk közelébe. Őt pedig annyira megviselte ez az egész, hogy összeomlott, és a pszichiátrián kötött ki. Mire kijött a kórházból, az albérlet, ahol addig lakott, nem volt már meg, és a munkahelye sem várt rá hónapokig, az állása is megszűnt. Az utcán találta magát. Lady-re a kórházi hónapok alatt egy ideiglenes befogadó vigyázott, de nem tudta megtartani a saját kutyái mellett. Így Imi kénytelen volt gazdát keresni neki. Hirdetett az Interneten, és írt állatvédő egyesületeknek is. Borzasztóan szégyellte magát a történtek miatt, így nem írta le részletesen az okokat, csak a megváltozott életkörülményekre hivatkozott.  Rengeteg támadást kapott, hogy mennyire kegyetlen, nem bánhat úgy egy kutyával, mint egy megunt tárggyal, és biztos nem is szereti igazán, ha ilyen könnyedén eldobja. Végül Lady-nek lett új gazdája. Iminek pedig azóta sincs kutyája. Nem érzi úgy, hogy egy ilyen bizonytalan életformával felelősen tudna gondoskodni róla. 

Ez egy történet a megváltozott életkörülményekről. És nem, amikor az ember épp padlón van, megalázták és kisemmizték, akkor nem kürtöli világgá, hogy “most leszek hajléktalan, mert rosszul választottam párt, és nem akarom, hogy a kutyámnak az utcán kelljen élnie és éheznie”. Csak annyit ír: “megváltoztak az életkörülményeim”.

Nem lehet tudni, milyen történetek vannak a tárgyilagos és ridegnek tűnő szavak mögött. Talán nem véletlen, ha valaki szűkszavúan fogalmaz egy hirdetésben.  És az is kérdés, milyen reklám az egy állatvédő szervezetnek, hogy emberekkel tapintatlanul bánik.