Nagyon szép hétvégének indult, mégis egy pillanat alatt lett belőle rémálom. Padme, a sheltie és a gazdája barátokhoz mentek látogatóba. Nem is volt kérdés, hogy együtt, hiszen, ahova csak lehet, együtt mennek. A házhoz, ahol a barátok laknak, kert is tartozik, Padme itt táborozott le, amíg a gazdi a vendéglátókkal beszélgetett. A gazda ki-be járkált a házba, közben a kis sheltie a kertben bogarászott. Aztán egyszercsak felkapta a fejét, és rájött, hogy nem figyelte a nagy szimatolásban, hol van épp a gazdi. Lehet, hogy bement a házba. De mi van, ha nem?! Padme pánikba esett. Valami miatt azt gondolta, hogy a gazdája hazaindult nélküle. Akkor pedig utol kell érnie mielőbb! Valahogy kinyomakodott a kerítésen, és futásnak eredt.
Még ez sem lett volna akkora baj, hiszen ha a környéken bóklászik, hamar megtalálják. De Padme nem maradt a környéken. Valami kifürkészhetetlen okból felszállt egy arra közlekedő buszra. A sofőr talán nem vette észre, vagy nem érdekelte, vagy csak nem tudta, mit kezdjen a helyzettel – ez már sosem derül ki. A kutya jó néhány megállót megtett, mire kiderült, hogy egyáltalán ott van. Ezután valahogy lekerült a buszról: leszállt vagy lerakták. És ez volt az utolsó biztos nyom, amire az őt keresők támaszkodhattak.
Egész éjszakás és egész délelőttös keresgélés vette kezdetét. Padme gazdája plakátokat nyomtatott és ragasztott ki a környéken, itt-ott elhelyezte néhány ruhadarabját, remélve, hogy a kutyát odavonzza az ismerős illat. Felhívta az összes kutyás ismerősét, hirdetéseket rakott ki több Facebook-csoportba. Ő és a családja is fáradhatatlanaul járta a környéket, hívogatva a kutyát, és kérdezgetve az arra járókat, nem látták-e. Aztán végre nyomra akadtak, és jó pár kilométerre onnan, ahonnan meglépett, utolérték Padmét. A kutya azonban sokkos állapotban volt, csak rohant, menekült, nem reagált a nevére, nem hagyta magát megfogni. Nyilvánvaló volt, hogy ha üldözik, csak még jobban megijesztik.
És ekkor a gazdinak hirtelen eszébe jutott valami. A helyzet nagyon hasonló volt ahhoz, mint amikor séta közben a kutya meglát valami érdekeset, és megindul felé. Erre pedig van megoldás, hisz ez már számtalanszor megtörtént! Így a gazda, megtorpanva, határozott hangon rászólt a kutyára: “Padme, MEGÁLL, MARAD!” Az ismerős helyzetben elhangzó ismerős vezényszó megtette a hatását: a kutya szófogadóan megállt és hátranézett. Ez az egyetlen tiszta pillanat elég volt ahhoz, hogy kizökkenjen a pánikból, végre felmérje a helyzetet, és észrevegye, hogy a gazdája áll mögötte. Az ész nélkül menekülő dúvadból ismét engedelmes kutyává változott, sőt, boldog kutyává, aki végre viszontláthatja a családját.
Több szempontból is végiggondolható, miről szól ez a történet. Szólhat arról, hogyan fordulhat meg minden egyetlen pillanat alatt: jóról rosszra, aztán újra jóra. Szólhat a kapcsolatról kutya és gazdája között. És arról is, hogy a kapcsolat, és az azt kifejező szavak ereje a belefektetett munkában rejlik. Nem azért kell egy kutyának alapképzés, hogy aztán vizsgát tegyen, és nem is azért, hogy dicsekedni lehessen vele, milyen okos. Hanem azért, hogy legyen ereje azoknak a bizonyos szavaknak, és biztonsággal támaszkodni lehessen rájuk bármilyen helyzetben. Padme az életét köszönheti annak, hogy a gazdája tudta ezt.
paws4all 