Senki sem szeret félni

Nemrég megkeresett egy hölgy, hogy segítsek neki és a kutyájának. A kutya hét éves, és nem bírja az egyedüllétet: attól a perctől kezdve, hogy magára marad a lakásban, a gazdi hazaérkezéséig folyamatosan ugat. A szomszédok feljelentéssel fenyegetőznek. Két hét múlva lakógyűlés lesz – tájékoztatott a hölgy – , úgyhogy addig meg kellene oldanom a problémát. Elkezdtem kérdezősködni a részletekről. Kiderült, hogy a kutya eredetileg egy  öttagú családba érkezett. Aztán a szülők elváltak, az apa elköltözött, a kiskamasz gyerekek pedig lassan felnőttek, és egymás után hagyták el a szülői házat. Az anya és a kutya kettesben maradtak, de a hölgy a munkája miatt napi tíz-tizenkét órát van távol, ezt az időt tölti a kutya ugatással. Kisebb-nagyobb megszakítással szinte végig.

A magánytól való félelem, vagy szakszerűbben: szeparációs szorongás sosem egyik pillanatról a másikra alakul ki, mégis, ez az a probléma, amit a gazdák mindig azonnal, de legalábbis gyorsan akarnak megoldani. Az első lépés, mielőtt bármit is kezdek a kutyával, mindig a gazdi meggyőzése arról, hogy egy évek alatt kialakult félelmet nem lehet egy pillanat alatt kikapcsolni. Ha egy embernek vannak súlyos szorongásos tünetei, azt hosszadalmas terápiával szokták kezelni, hónapokon, de az is lehet, hogy éveken át – miért lenne ez másképp egy kutya esetében?

A fenti történet a kutya szemszögéből nézve nagyjából így hangzana: “Egy nagy, boldog családban éltem, aztán a családtagok elkezdtek rejtélyes módon eltűnni. Először az apa távozott, és soha többé nem jött vissza. Aztán a gyerekek is elmentek, egyik a másik után. Már csak egy ember maradt mellettem, de ő is sokszor elmegy, és bármikor megtörténhet, hogy nem jön vissza ő sem. Akkor itt maradok teljesen egyedül, bezárva, és senki nem fogja tudni, hogy egyáltalán létezem!”

Őszintén: melyikünk nem kiabálna segítségért egy ilyen kétségbeejtő helyzetben?

A beszélgetésünk végére a hölgy úgy döntött, hogy vagy megszervezi a kutya nappali felügyeletét, vagy megválik tőle, bár nehezen tudta elfogadni, hogy nem tudom kézrátétellel meggyógyítani a problémát. Remélem, sikerült végül olyan megoldást találnia, ami könnyebbé teszi kicsit a kutya életét. Hiszen senki sem szeret félni.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s