Mostanában tömegesen terjed a Facebookon néhány olyan bejegyzés, kép, vagy profilképre választható keret, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy néhány kutyafajta el fog tűnni, ha nem vásárolunk belőle gyorsan törzskönyvezett példányokat elismert tenyésztőktől. Eddig mindig továbbgörgettem, ha ilyen poszt jött szembe. De a legutóbb az egyiken tényleg fennakadtam. A szívhezszóló szöveg azt fejtegette, hogy nagyon oda kell fgyelnünk, mert már több az óriáspanda a Földön, mint a Dandie Dinmont terrier, úgyhogy ideje lenne megmenteni ezt a fajtát. A mellékelt képen a nevezett fajta bánatos szemű képviselője volt látható. Itt már tényleg úgy éreztem, hogy valami nagyon-nagyon elcsúszott.
A kutya az ember teremtménye, természetes élőhelye az emberi környezet. Ahogy az ember az életmódját és a környezetét alakítja, úgy alakítja a kutyafajtákat is. Ha a természetre bíznánk, akkor minden kutya valószínűleg egy sárgásbarna, középméretű, rövid szőrű, felálló fülű állat lenne, esetleg akadna köztük néhány foltos és fekete is. Ez az a típus, amit ma “semmi különös” jelzővel illetünk, és elsétálunk mellette az utcán, vagy otthagyjuk a menhelyen, és a puha szőrű fehéret visszük haza helyette.
Bizonyos fajták tulajdonképpen kihaltak: a mai bullterrier például nyomokban emlékeztet csak arra a könnyed felépítésű, lebicsakló fülű harci kutyára, ami száz évvel ezelőtt volt. Mégsem vágyik senki egy olyanra, mint az eredeti volt – mert egyszerűen nincs már rá szükség.
Ha majd hirtelen az emberiség úgy érzi, hogy nem tud a bullterrier eredeti típusa nélkül (vagy esetleg rengeteg Dandie Dinmont terrier nélkül) élni, akkor újra kitenyészti, ugyanis minden adott hozzá. A kutyafajtákat mi hozzuk létre és hagyjuk eltűnni pillanatnyi igényeink szerint. A pandát, a hópárducot, a sörényes hangyászt nem mi alkottuk, és ha eltüntetjük, mert nincs rá szükségünk, akkor később nem gondolhatjuk meg magunkat. Ez fontos különbség. A másik, ami lényeges: a panda, a hópárduc és a sörényes hangyász, ha esetleg mégis ráállnánk a sorozatgyártásukra, sosem találná meg a helyét a mesterséges emberi környezetben, és újra meg újra kihalna, minden erőfeszítésünk ellenére. A kutya ezzel szemben csak a mesterséges emberi környezetben tudja kibontakoztatni a képességeit. Aki nem hiszi, próbáljon meg kitenni egy szembetegségekre, diszpláziára és gyógyszerérzékenységre tesztelt pedigrés kistestű kutyát az erdőbe egy hónapra! Akkor marad csak életben, ha eljut valamilyen emberi településig. Ha nem, akkor már az első éjszakák egyikén elviszi egy bagoly.
Nagyon sok bejegyzett kutyafajta van. Túl sok. Néhány fajtánál még számít a használati érték, de sok úgy jött létre, hogy “de kis aranyos, jó lenne, ha lenne belőle egy számmal kisebb is, és szürkében is jól mutatna”. Ha a rengeteg nagyon hasonló fajta közül egyet-kettőt megununk, és nem foglalkozunk vele tovább, az talán nem akkora tragédia. Lehet, hogy néhányan szomorúak miatta egy darabig, aztán rájönnek, hogy van több másik fajta még, ami nagyjából ugyanolyan. Világméretű katasztrófát és kihalást emlegetni, különösen most, amikor bővelkedünk a valós katasztrófákban, durva aránytévesztés.
paws4all 